Vendégem dr. Pikó Evelin állatorvos

“Amikor először felfigyeltem rád, nem is gondoltam, hogy dr. a neved előtt állatorvost takar. Tetszettek a hozzászólásaid így gondoltam ránézek az adatlapodra. Akkor ért a meglepetés. Az állatorvosoktól nem megszokott módon Kérődző Akadémia néven oldalt írsz, fiatal doktornőként pedig a haszonállatok gyógyítására adtad a fejed.

Honnan jött az indíttatás, hogy a munka mellett erre időt és energiát áldozz?”

Először is köszönöm a visszajelzést! 

Nagyjából másfél éve indult a Kérődző Akadémia. Így visszatekintve azt mondhatom, hogy egy rokonom volt a katalizátor az elindításában: egy összejövetelen beszélgettünk a munkámról, és valahogy kihozta a szó, hogy miért nem indítok egy blogot? Szeretek írni, szeretem a munkám, szeretek magyarázni és szakirodalmat olvasva tanulni, fejlődni. Az a bizonyos bogár beült a fülembe, aztán nem kellett sokat várni, jött a végső lökés. Egy kollégám ajánlott egy szakmai Facebook csoportot. Belépve láttam, hogy a rengeteg “új helyre költözne/máshol legelne” típusú poszt között szép számban bújnak meg a segítségkérő üzenetek is. Bevallom, sok esetben meghökkentem a kommentszekcióban olvasott tanácsokon ….és így elindult a lavina, adta magát a kezdés. 

A célom az oldallal nagyobb részben az, hogy egy közérthető, közvetlen stílusban megírt, ám ugyanakkor mégis szakmailag hiteles tudásbázis legyen. Egyébként sokat tanulok én is a platform révén: a követők nagyobb százaléka kiskérődzőt tart, és/vagy kislétszámú, családi gazdaságot működtet. Nekem mindennapi tapasztalatom holstein-fríz fajtájú szarvasmarhák nagyüzemi gyakorlatából van – ami azért valljuk be, teljesen más kávéház, már csak a lehetőségek, adottságok apropóján is (pl. zárt állomány, takarmányanalitikai vizsgálatok, infrastruktúra, stb…), de úgy gondolom, hogy van mit tanulnunk egymástól!

Másrészt a Kérődző Akadémia arra is tökéletes platform, hogy rajta keresztül árnyalhassam a képet a haszonállatorvoslásról: nem olyan lelketlen futószalag munka, mint ahogy azt sokan képzelik – lehet máshogy is csinálni. Nagyon boldog leszek, ha lesz valaha szerepem közvetve vagy közvetlenül abban, hogy egy állatorvoshallgató a kérődző ellátás felé forduljon.

“Mik a pozitív és negatív tapasztalataid az állattartókról?”

Szeretem a rossz hírrel kezdeni – nem bánod, ha most is így teszek?

Negatívumként azt tudnám említeni, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy egy állomány általános egészségi állapota a tartástechnológia-takarmányozás-járványvédelem hármasán múlik. És ennek a triumvirátusnak a fenntartásáért javarészt ők felelnek (a kialakításért pedig főleg az ellátó állatorvos)! Be kell látni, hogy egy állomány fertőző betegségekre való szűrése, vakcinás védelme, a jó minőségű takarmányok beszerzése egyszerre nagy kiadást jelenthetnek, de hosszútávon sokkal örömtelibb és sikeresebb állattartást eredményeznek! Nem beszélve a jóval ritkább állatorvosi látogatásokról…. Az elmúlt két év egyébként nagyon tanulságos volt számomra ezen a téren a munkámban: az említett hármas jelentőségét persze tanultuk az egyetemen, de nagy élmény volt mindezt a gyakorlatban is megtapasztalni! Szerencsés vagyok, hogy egy olyan gazdaságban dolgozom, ahol értékelik a munkámat, igénylik, hogy gondolkodjak, teret adnak a kísérletezésnek és csapatként dolgozhat együtt a menedzsment, a takarmányozásért felelős szakember és az állatorvos.

További negatívumként említeném azt, hogy (tisztelet a kivételnek) sok állattartó úgy van vele, hogy a kecske és a juh igénytelen állat, eltengődik kis ráfordítással (anyagi, munka, figyelem). Az én véleményem az, hogy inkább szívós! Több tartástechnológiai melléfogást képes elviselni és kompenzálni – és mindezt a szakavatatlan szem tengődésnek látja.

Jöjjön a pozitívum: lehet, hogy túlzottan optimista vagyok, de úgy érzem, hogy kialakulóban van most egy olyan fiatalos állattartó réteg, akik jól akarják csinálni, akik tanulni szeretnének, akiknek a “Jó gazda gondossága” nemcsak egy üres frázis. És ez nagyon jó! Süvegelem őket, ugyanis a mai bürokratikus útvesztőben és ellátó állatorvos hiányban nincs könnyű dolguk! 

Mi az amiben az állattartóknsk is fejlődnie kell egészségügy terén?

Az előző válaszomat bőlére eresztettem, ott többé-kevésbé érintettem ezt a témát. 

Amit javasolnék:

1) Keressenek egy olyan állatorvost, akikben megbíznak. Dolgozzanak ki az állományra szabott állategészségügyi technológiát – mire szűrjenek, mire vakcinázzanak, mi a teendő új állat érkezésekor, mi a teendő betegség kezdetén, hogyan készüljenek fel az ellési szezonra, stb-stb. A tervet tartsák be. Ha nem működik, akkor jelezzék az ellátó állatorvosnak (ezen a téren azt hiszem van fejlődnivaló mindkét oldalon).

2) Karanténozzanak!

3) Ne a jó minőségű takarmányon és ivóvízen spóroljanak.

Utoljára hagytam, de talán ez az egyik legfontosabb: Dolgozni a közösség erején! Vadul hangzik? Mondom mire gondolok: felvenni a kapcsolatot a közelben lévő kecskés-juhos tartótársakkal – együtt beszerezni takarmányt, vakcinát, szerződtetni szakmailag kompetens állatorvost!

“Szerinted hol húzodik a határ, ha van egyáltalán a között ami még gazda dolga és amihez már tényleg orvos kell?”

A gazda “dolga”, hogy jól tartsa az állatait. Vegye észre időben a beteg egyedet, különítse el. Addig, amíg az állat egyébként nem bágyadt, van étvágya kezelje: vitaminok, fájdalomcsillapítók, emésztést segítők, bendőműködést támogatók, légzést segítő készítmények elérhetőek – a legtöbb nem vényköteles (Példának okáért egy kidolgozott, állományra szabott állategészségügyi technológia erre is megoldást nyújthat!).

Azonban, ha 2-3 napon belül nincs javulás, vagy az állat bágyadt lesz, nem bír felkelni, elveszti az étvágyát, akkor jöjjön az állatorvos!

Továbbá az én értékrendem szerint az antibiotikumos kezeléseket, a féreghajtási tervet, valamint minden olyan beavatkozást, ami vágást/varrást igényel, azt az állatorvosnak kellene elvégeznie.

(Kérem, ne botránkozzon meg senki, tisztában vagyok vele, hogy állatorvosi oldalról is sántít ez az elképzelés, az ország nagy területén jelentős az ellátáshiány – nagyon bízom benne, hogy rövid-, középtávon elindul a változás ezen a téren!).

“Igaz-e, hogy jelentősen kevesebb tananyag van kecskéről az egyetemen, mint a többi kérődzőről? Mi a véleményed ennek mi az oka?”

Nos… először is szeretném leszögezni, hogy én 2008-2014. között voltam az akkor még Szent István Egyetem Állatorvostudományi kar hallgatója. Az azóta eltelt években történhettek változások ezen a téren. 

Nem emlékszem arra, hogy mondjuk a szarvasmarhán kívül érdemben érintettük volna a többi kérődző fajt.

(Egy kis intermezzo: mondjuk az igazat megvallva, akkoriban egy “kicsit” rákattantam az alpakákra. Szerintem az őrületbe kergettem az évfolyamtársaimat és valószínűleg az oktatók egy részét is, ugyanis amikor a helyzet engedte, mindig végeztem egy kis kitekintést az újvilági tevefélék sajátosságaira 😀 . Mindez akkor tetőzött, amikor találtam egy nagyon klassz témavezető hármast, akikkel teveféléket érintő szakdolgozatot készíthettem. :-)).

Persze volt, hogy külön megjegyeztük, hogy kecskében vagy juhban ez így, vagy úgy van, szemben a szarvasmarhával – főleg anatómiából, parazitológiából és élettanból, de nem emlékszem arra, hogy például tanultunk volna arról, hogy egy állomány ellátása kapcsán milyen problémák merülhetnek fel. 

Hogy ennek mi volt az oka…? Szerintem egyszerűen annyi, hogy hatalmas a tananyag, véges a kapacitás és akkoriban is már a gazdasági haszonállatok tartása (azokon belül is kecskéké) csökkenő tendenciát mutatott. Te mit gondolsz? 

“Miért bizonytalanok az állatorvosok kecske gyógyászat terén?”

Úgy tapasztaljátok, hogy bizonytalanok?

Szerintem – de hangsúlyozom, ez az én személyes véleményem – sok esetben az ilyen irányú tapasztalat hiánya okozza. Pár tényező, ami könnyen elbizonytalaníthatja az embert:

– Azok a kollégák, akik foglalkoznak pl. marhával előnyben vannak, hiszen “megszokták” a bendőműködés sajátosságait. Egy olyan állatorvos számára, aki jellemzően monogasztrikus állatokkal foglalkozik (pl.: ló, kisállat) egzotikum lehet már önmagában ez is. 

– Préda állat, ami sokszor megnehezíti a kezelő helyzetét: elég sokáig képesek elfedni a tüneteiket, ha már látjuk a betegség jeleit a kórfolyamat sokszor igencsak előrehaladott állapotban van – nehéz innen nyerni! 

– Számos “alattomos” betegségük van, amelyre a tartók tetemes része nem szűret. Ha ezek a kórokozók a mélyben teszik a dolgukat, akkor a kezelés sokszor kevés sikerrel kecsegtet.

– Borzasztó érzékenyek a Clostridiumok okozta betegségekre, főleg a tetanuszra. Sokszor ez is megnehezíti az állatorvos helyzetét. Egy biztos: ha én kecskét tartanék, az első dolgom az lenne, hogy Clostridiumok ellen vakcináznám az állományt!

Mi az ami szerinted ezen változtatna?

Én a mikroközösségek-, és az alulról induló folyamatok erejében hiszek. Kapcsolatépítés! Sokkal több alkalom kellene arra, hogy az állattartók és az állatorvosok beszélgethessenek problémákról, állategészségügyet érintő kérdésekről.

Köszönöm az interjút!