A kecskék apasztása
A nyár végével, az ősz beköszöntével minden évben szaporodnak felém a kérdések:
- Mikor apaszt a kecske?
- Hogyan állítsam szárazra?
- Kell e szárazra állítani?
- Vonjam e meg tőle az eddigi takarmányt?
Ezekre a kérdésekre próbálok az alábbiakban választ adni és még pár gondolattal, tapasztalattal kiegészíteni.
A kecskék szárazra állítása, azaz apasztása, kecsketartónként és kecskénként változó lehet. Kétféle módszer van, amit a legtöbben alkalmaznak. Az egyik a természetes és egyben gyors módszer a másik pedig a fokozatos módszer.
Rengeteg tévhit kering főleg a közösségi média csoportjaiban az apasztás módjáról és legfőképpen annak veszélyeiről.
Ahhoz hogy megértsük a miérteket, íme egy kis összefoglaló elsőként.
A tejtermelés a tejelésre tenyésztett állatok esetében magas és a természetestől eltérően hosszabb ideig tart. Ez azt jelenti, hogy míg az átlag laktációs mennyiség 400-600 liter és 180-200 nap a hossza, addig egy tejelő kecske 900-1500 litert is lead a 300-360 nap laktóciós idő alatt. Ebből következik, hogy a laktáció csúcs is máskor jön el és kecske tehetségtől függően rövidebb vagy hosszabb időn át tart. A tejtermelés nem csak a genetikától függ és nem csak a kiváló takarmányozástól, hanem a stimulálástól. A profi tejtermelő üzemek nem véletlenül veszik el a gidákat pár órásan ( a nagylelkűek pár naposan az anyjuktól). Így az anya nem “apaszt rá” a gida igényeire, hanem a termelést a fejések rendszerességével és napi kettő, vagy három fejéssel fokozzák, kiszámíthatóvá teszik (mindkét tőgyfélben). Persze a gidáit hosszabban nevelő anya, aki napi 2 vagy 3 fejésnél sokkal több stimulációt kap a szoptatás által, akár még nagyobb teljesítményre is képes lehet, de ehhez nagy étvágyú, gyors növekedésű gidák is kellenek, na meg persze maximális kiszolgálás.
Egy januárban ellett átlagos kecske augusztusban már apaszt, míg egy kifejezetten jónak mondható anya még akkor tart a laktáció csúcs környékén.
Ezért azt javasolni egy gazdának mindenféle kérdés nélkül ( mennyit termel, hol jár a laktócióban), hogy a kimagaslóan jól tejelő kecskétől vonja meg az ételt és vizet pár napra, hogy szárazra állítsa a kecskét, több mint felelőtlenség, mert az a kecske májába, de minimum az immunrendszere tönkretételébe kerülhet és korántsem biztos, hogy az apasztás sikerül ezzel a módszerrel. Sőt, a kevésbé tehetséges kecske gazdájának sem javasolnék ekkora baromságot. A víz megvonása, pláne egy 35 fokos nyári napon még egy nem tejelő kecskére nézve is veszélyes húzás (szerintem bunkóság is). Ha semmi más, a víz mindig álljon rendelkezésére korlátlanul és tisztán minden állat előtt!
Általában az anyaállatok maguktól is megkezdik az apasztást. A nem tejelő alkatok már az ivarzások kezdetétől vagy legkésőbb a hűvösebb idők beálltával már elrúgják az enyhén túlkoros gidákat, de a fejt állatok is drasztikusan csökkentik a termelést. Ilyenkor a tej minősége, összetétele is változik. Kezdetben jobb lesz sajtkészítés szempontjából főleg (magasabb szárazanyag miatt jobb lesz a kihozatal), de aztán ihatatlan és fogyaszthatatlanná lesz ( legalábbis nekem nincs gusztusom hozzá, de van aki bírja, áldja meg az ég) Vemhesülés után pedig tényleg csak a kifejezetten tejelő fajták vehetők rá a termelésre és kisgazdaságokban még náluk is megfigyelhető a kisebb nagyobb csökkenés. Vannak kivételesen jól teljesítő állatok, őket minden gond nélkül tovább lehet fejni, egészen a vemhesüléstől számított 90 napig. Egyes szakirodalomi javaslat és tejtermelő gazdaságok gyakorlata szerint csak a vemhesség utolsó 4-6 hetében apasztanak, vagy van, hogy akkor sem. Ezt kisebb gazdaságoknak nem javaslom. Egyrészt, mert a majdan születő, anya alatt hagyott gida nem kapja meg a megfelelő összetételű előtejet, -azt más anyától ilyenkor pótolni szükséges, – másrészt pedig a kisgazdaságokra jellemző, nem feltételenül a hibájukból fakadó változó takarmányozás az anya kondícióját és a magzat egészségét is veszélyeztetheti. Egy nagyobb gazdaság saját takarmánnyal, kiszámítható monodiétával megteheti, erről szól az ipar. Döntse el mindenki maga, hova akar tartozni.
Ha az élethelyzet úgy hozza, hogy hirtelen kell leállítani a tejtermelést, akkor a gyors, természetes módszert javaslom. Ez annyit jelent, hogy ha a kecske még szoptat, a gidát el kell venni, ha fejtük, egyik napról a másikra nem nyúlni a tőgyhöz. Iiigen, tudom, durván fel tud telni, olyan mintha ki akarna pukkanni, de nyugi nem fog. Amit nem hagy el ( a feszüléstől már csöpög, vagy szabályosan folyik), az majd felszívódik. Ennek a módszernek az alapelve, hogy természetes körülmények között sem lenne senki aki megfejje, mégis elapaszt. Ezt csak azoknál a kecskéknél javaslom alkalmazni, akiket előtte már kicsit előkészítettünk. Pár nappal korábban az addig lucernát fogyasztó kecskét szénára és szalmára állítjuk és nem engedjük ki jó legelőre. Tehát nem csökkentjük a takarmány mennyiségét, főleg nem a rostot, hanem igyekszünk kevésbé tápanyagdús (inkább fehérjeszegény) takarmányt adni. Ugye, hogy van különbség a takarmány megvonás és összetétel változtatás között? Ilyenkor a gazdának nagyon figyelnie kell a tőgyet és ha fájdalmat ( a kecske csikorgatja a fogát, étvágytalan, kellemetlen neki a fekvés), kipirosodást lát, akkor ki kell fejni üresre a tőgyet és aztán ismét békén hagyni. Hogy miért üresre és miért hagyni? Ha üresre fejjük 1 hét elteltével azt az üzenetet adjuk a kecske testének, hogy álljon le nincs igény, csak a maradék ment ki. De ha naponta piszmogunk a tőggyel, vagy naponta kifejjük a negyedét, akkor a kecske azt a jelzést kapja, hogy folyamatos az igény, folyamatos a stimulálás, folyamatosan termelnie kell, még ha keveset is. Így az nem apasztás, hanem termelés csökkentés, elég bénán kivitelezve. Ráadásul, ha csak éppen fejünk belőle egy kicsit napjában párszor, az udvaron, vagy a karámban, vagy ahol az Isten megadta, nem gondoskodva arról, hogy a kecske még a fejést követően 15 percig garantáltan állva maradjon ( a rendszeres fejés után is így kellene tenni) és tőgyzárót sem alkalmazunk, nagyon nagy a veszélye, hogy a tőgybe bármilyen rossz baktérium bejut a nyitott csatornán keresztül és máris egy kiadós gyulladással is meg kell küzdeni aztán.
A másik módszer, a fokozatos apasztás. Ennek a menete hasonló mint a hirtelen vagy gyors apasztásnak. Tehát ugyanúgy el kell venni a gidát, a takarmány összetételen változtatni és napi egy fejésre átállni. Ekkor a kimaradt fejés idején sem adunk gabonát és az egyszeri fejés alkalmával sem adjuk oda a kihagyott fejés abrakadagját pluszban. Kezdetben ( kecskéje válogatja) az egyszeri fejésre dupla adag vagyis az egész napi mennyiség tejet le fogja adni a kecske, aztán ahogy ez lecsökken ( változó idő, lehet 2 nap és 2 hónap is) lehet áttérni 2 napi aztán 4 napi ritkításra is. Az utolsó héten csak akkor fejjük ki, ha nagyon feltelne, ha csak kevéske van benne, nem feszül, nem nyújtja a tőgyet, benne hagyható, majd felszívódik. Ez a módszer azért jó, mert esztétikailag és funkcionálisan is jobb a tőgynek, nem nyújtja meg azt kedvezőtlenül és az állományomban tapasztaltak szerint a kecskéknek is jobban bejön (nanáá, a fejőállás= abrak=mámor).
De mint már írtam párszor, nincs két egyforma kecske és élethelyzet sem. Sőt bátran állítom, van olyan, hogy egy kecske másféleképpen apasztható egyik majd másik évben. Nagyon sokat számít a takarmányozása, genetikája, kora és ciklusa is. Egy első ellésű anya és egy idősödő anya könnyebben és hamarabb is apaszt általában 2-4 éves társaihoz képest, de persze itt is lehet kivétel. Egy ketózison vagy bármilyen más metabolikus betegségen, gyulladáson átesett, de tejre hozott anya szintén könnyebben apaszt, mint az akinek könnyen induló és kiegyensúlyozott termelése volt abban az évben. De nehezebben apasztható egy búja legelőn gondtalanul legelésző kecske olyan fajtársával szemben, aki egész évet egy túllegeltetett, féregfertőzött legelőn volt kénytelen kihúzni, nemtörődöm juhász botcsinálta terelőkutyája riogatta és még 200 juh is ott fűtött mellette.
Természetesen lehet apasztani hamarabb is egy kecskét mint az ellést megelőző 60 nap. Ha az anya túlszolgált, fáradt, rossz a kondíció vagy a 2022-höz hasonló aszály sújtotta területen tartott állat, kifejezetten tanácsos is hagyni pihenni. Saját és leendő magzata érdeke ezt szolgálja. De ha az állat kondíciója jó vagy túl jó és a gazda szereti egy cseppet túlkényeztetni, akkor a korai apasztás további elhízáshoz vezethet, ami emeli a vemhességi toxémia kockázatát. Ezért ha valamiért korábbi apasztás mellett döntünk, akkor fontolóra kell venni, hogy bár nagyon cuki a dagi kecske, de éppen a halálba küldjük a cukiságával a kedvenckét, így jobb visszavenni a takarmányból és még a vemhesség elején visszafogottan etetni, mert a vemhesség utolsó szakaszában ezt már nehéz megtenni következmény nélkül…
Az időben és tudatosan végzett szárazra állítás, majd a megfelelő téli tartás és takarmányozás alapja a következő évi jó termelésnek.
2 thoughts on “A kecskék apasztása”
Nagyon köszönöm ezt, és a többi értékes cikkedet, és azt, hogy a tudásodat, tapasztalatodat, idődet ilyen önzetlenül megosztod velünk! Pótolhatatlan vagy! Ma is sokat tanultam.
Én köszönöm, hogy fontos számodra annyira a kecske, hogy szakítasz időt és az olykor novella terjedelmeket is elolvasod. Jó egészséget kívánok! 🙂