Ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok Réz
Réz 1. rész
-Réz kiegészítés kell a kecskének? Dehát az mérgező nekik!
Ha annyi ezresem lenne amennyiszer hallottam ezt a választ, amikor réz kiegészítést javasoltam a kollégáknak, már egész kényelmesen tengetném előrehozott nyugdíjas éveimet 🙂
Úgy 9 évvel ezelőtt, amikor még tenyészbakokat értékesítettünk, az egyik vásárlómat elkísérte egy idősödő juhász ember, hogy “több szem többet lát” alapon megnézze és véleményezze a vevő részére kiválasztott bakot. Ahogy az istállóban sétáltunk és beszélgettünk, megpillantotta az egyik anyakecskémet, ahogy elég rossz bőrben ácsorog a sarokban. Már minden létező vitamint és gyógyszert kapott, de semmi javulást nem hoztak az adott szerek, egyre csak rosszabb lett az állapota és már nagyon szégyelltem magam, amikor valaki eljött hozzánk és megpillantotta. Csont sovány volt, a szőre “ ápolatlan”, kopott, borzos, a bőre halvány a vérszegénységtől. Sem a bélsárvizsgálat, sem a bakterológiai vizsgálat nem hozott pozitív eredményt parazitára vagy baktériumra. Egyszerűen kifogytam az ötletekből és tehetetlenül néztem, ahogy napról napra fogy az ereje. Ekkor érkezett hozzánk a fent említett idős ember és anélkül, hogy bármit is mondtam volna neki, annyit mondott: Miért nem ad annak a szegény kecskének egy kis rézgálicos sót?
Hogyan? Hát a réz mérgező nekik (mert nem csak Ti voltatok kezdők ám 😀) a rézgálic meg aztán végképp egy permetszer.- vágtam rá csípőből.
Ekkor elmondta, hogy márpedig ha ilyen a kecske és birka annak már csak a réz segít.
Elmagyarázta pontosan és türelmesen a rézgálic+ecet+só receptet és én ugyan megjegyeztem, de nem adtam annak az állatnak. ( A receptet szándékosan nem írom még le)
Még ugyanebben az évben Ausztriába, Tirolba utaztunk egy kos és bak árverésre bak vásárlási céllal és a korábban onnan beszerzett kecskéim egyik tenyésztőjével volt alkalmam találkozni. Mivel két kecske is elég lerobbant állapotban volt az arról a vidékről származó állatokból, megkérdeztem van e valami javaslata az elmondott tünetek alapján, mit tehetnék értük. Az első amit javasolt, az volt, hogy bizony azoknak a kecskéknek réz kiegészítésre van szükségük.
Még mindig csak tartogattam a kapott információkat és még mindig nem mertem szembemenni a takarmányozási szaktanácsadók, a tankönyvek, fórumok és hazai állattartók véleményével. Rettenetesen bánom, mert két csodálatos anyakecskémet veszítettem el a beszariságom miatt.
Ugyanezen év telén és a következő elején egyre több és súlyosabb betegség ütötte fel a fejét az állományban. A Chlamydia, Staphylococcus állandó vendégünk lett, a tetvek ( a franc tudja honnan jöttek) elhatalmasodtak és kezdtem úgy érezni, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás. Jól éreztem, mert megtörtént..
Úgy 2015 áprilisára, amikor sem jó takarmányt nem lehetett kapni, sem bevétel nem volt elég a vetélések miatt, hogy újabb drága, mindenféle gyógyszert és juhoknak szánt kiegészítőket vegyek, két dolgot vettem. Vörösbort és réz szulfátot. Elkészítettem hát a só+ecet+réz szulfát kotyvalékot. A vörösbort megittam, ha megölöm őket a cuccal, legalább tegyem jókedvűen. Kezemben a kis vödröcskével vihogva-bőgve végigsétáltam a kecskéim között kanállal kínálgatva őket. (Jézusom, milyen hülyének nézhettek szegénykéim! 😂) Abban reménykedtem, hogy a borzalmas szaga és fura színe miatt majd prüszkölve elutasítják és én nem leszek idegroncs reggelre, hogy megmérgeztem őket.
Nem ez történt. A vödörke rézgálicos cuccot kikapták a kezemből és fényesre is nyalták az ibriket kb 2 perc leforgása alatt. Az én plázacicuskáim akik addig még a tekintetüket sem voltak hajlandóak a földre szegezni, nem hogy egy leesett takarmányért lehajolni, a kevéske földre esett zöld sót úgy nyalták fel, hogy nyoma nem maradt.
Na ott azért kellett még egy bort nyissak… 😀
Az öreg bácsi azt is mondta, addig adjam, míg elfogy, aztán pihentessem a témát. Így hát elkezdtem szorgalmasan gyártani a rezes sót és mindjárt 10 kg fogyott el alig 1 hét alatt.
A kecskék pedig kezdtek átváltozni. A vérszegénység elmúlt, a tetvek eltakarodtak és az új szőrük úgy fénylett mint még soha azelőtt. A rézszulfátos só iránti érdeklődésük pedig ezzel fordított arányosságban csökkent.
Akkor kezdtem el alaposabban keresni, kutatni a rézhiány kialakulásának okát, tüneteinek felismerését, megelőzésének lehetőségeit.
Egy biztos: a kecske nem hülye állat…gyakrabban kellene hallgatni rájuk. 🙂
Ha még bírjátok, akkor a következő bejegyzésben folytatom. Ígérem, ott már lesznek száraz adatok is. 🙂
