Kecske-biztos kerítés

Eddigi életem során sikerült sok-sok kecsketartóval beszélgetnem. Jópár közös van bennünk, de talán a leginkább amiben hasonlítunk hogy a világ egyetlen emberi lénye sem mondhat rosszat a kecskénkre, csak mi magunk. Ez alól nem kivétel a házastárs, rokon és baráti kör sem. Ezért, mi kecskések igen tapintatosan szoktunk kérdéseket feltenni, meg ne bántsuk a másikat. Ez amolyan íratlan szabály. Szerencsére, ha beszélgetünk, a végtelenségig, gátlás nélkül tudjuk a saját kecskénket szidni és a káromkodás ilyenkor nem számít trágárnak, hanem, ez amolyan szakzsargon. Azt is megfigyeltem, hogy a legbővebb szókinccsel akkor tudunk fogalmazni amikor szóba jön a kerítés-offenzíva.  Mert egy kecsketartónak a kerítés az egy állandó rés a pajzson. Arra való, hogy alatta, mellette, ki tudjuk adni a fáradt gőzt. Attól függ éppen melyik részét kell szerelni és hányszor. Ezt már a kecskék is felismerték és a tapasztaltabbak, akik féltve őrzik gazdájuk lelki egészségét, naponta, hetente tesznek róla, hogy távozzon belőle minden negatív és mérgező érzés. Ez egy olyan fajta önismereti tréning, amikor a kecsketartó felismeri magában a költőt és a horrorfilmek gonosz főhősét és ezt ötvözni is tudja. Szeretet ide vagy oda, a sötét oldal ilyenkor kifigyel, mint a kapanyél. 

Ezt enyhítendő nap végére szinte minden kecske hazatalál…vagy így…vagy úgy és addigra a horrort áthatja némi dráma, de a szakkifejezések még maradnak.

Na de, hogy melyik kerítés mit és mennyit bír, jöjjön itt egy kis segítség.

 

  • Hagyományos drótháló: Semmi. Nem kihívás, kár megvenni. Előbb a feszítődrótot szedik le, aztán alulról tolják, vagy kihúznak egy szálat. Nem tudom hogy, sokszor kérdeztem már, de nem árulják el. Szerintem éjjel ügyködtek rajta, mert nekik pihent az agyuk, mivel is fárasztanák mással.
  • Vadháló: Ha le van ásva az alja, kiássák. Ha nincs leásva akkor jobb ha nincs. Nem olyan kicsi a hálóméret, hogy ne lehessen beakadni. És ha már beakadt a kecske feje, lába, félig a teste, a nyaka, a szarva, szeme, szája, a fooogaaaa(!!) vagyis bármi ami rajta van, akkor muszáj szanaszét szaggatni a francba, mert ugyanúgy már nem jön ki a feje, ahogy bement. Ha mégsem sikerül kihúznia, majd jajveszékel mint egy totyogó gyermek az anyukája után és persze, hogy rendes gazda vagy és persze, hogy megsajnálod és igen, kivágod a fejét a k.rva kerítésből, ami egy vagyon volt. Közben sírsz, mert puszta hálából, ijedtében kifele megy és aztán fél órán át óbégat, hogy engedd be… Visszacsinálni nem lehet a kerítést egykönnyen, tehát a többi is – segítő szándékkal- kiszalad megnézni, kicsi társuk miért unatkozik egymaga. Ilyenkor nem, hogy egy szakkönyvet, egy egész könyvtárat telesír egy valamirevaló kecskés.
  • Villanypásztor: Ha nem olyan erőset veszel, ami egy Tyrannosaurus Rexet is hanyatt ver, felesleges beüzemelni. Az erősebb féle megteszi, de ha csak önmagában használod inkább 5 sort húzz ki, az a biztos. Vagy inkább hatot. Amúgy teljesen mindegy ez is, az én “kibírom ha beledöglök is” szarvalt kecskéim leszaggatták és leléptek. Meglepő, de itt már csak ámulattal anyáztam.
  • Villanypásztor+ Vadháló: közelítünk a megoldáshoz, de van akinél ez sem volt elég. A kecske nem ment ki de a szarvas pont arra járt…

Na de kerítés kell. Egyrészt azért, hogy a szomszéd lássa, akarsz jó gazda lenni, csak még gyakorolod, másrészt, mert a vadak, idegen kutyák nem annyira jó ha bejutnak.

Van pár szempont amit érdemes fontolóra venni mielőtt kerítésanyagot veszel látszólag teljesen feleslegesen.

  • Mennyi kecskéd lesz és mekkorák ( nem ugyanaz a méret kerítés kell a gidáknak mint a tenyészbakoknak. Mondjuk teljesen lényegtelen, de adjuk meg a módját, hogy kicsit variáljuk a saját szivatásunkat)
  • Akarsz e, tudsz e villanypásztort használni. Ha igen, akkor tényleg ne aprózd el.  A legerősebb készülék kell, a szalagot pedig hagyd meg a lovasoknak, kecskének huzal kell.  Ha valaki rá akar beszélni a gyengébbre, mert olcsóbb és elég lesz, ne hidd el.  Ezeknek semmi nem elég! 
  • Mekkora és milyen területet szeretnél körbekeríteni? Nem mindegy, hogy több hektár erdő vagy 3000 nm legelőkert. ( a kecske szempontjából természetesen  mindegy, megoldja, de azért jól esik eljátszani a gondolattal, hogy van választási lehetőségünk, legalább ebben. )
  • Ha nem akarsz villanypásztort, vagy nincs rá lehetőséged valamilyen oknál fogva, akkor marad a vadháló. Vagy a pincefalazó. Esetleg beton. De utóbbi kettőn simán másznak, szóval hagyjuk is, felejtsd el, csak a kínlódás..
  • Ponthegesztett háló: Nem rossz, nem rossz, bírt 3 évet. Szálakra szedték. Rekorder volt nálunk, de az ára is. 
  • Nagyon nem mindegy mennyi pénzt akarsz költeni rá. Elsőre sokat fogsz, aztán folyamatosan és még a kaput, zsanérokat,  karabinereket, zárakat, lakatokat nem említettem. A csavart, szeget nem számoljuk, az úgy fogy mint a széna.

 

A jó kerítés kulcsa a karbantartás és a támasztó oszlopok megfelelő kialakítása (iiigen, azon is ki lehet ugrani 🙄) Folyamatosan ellenőrizni kell(ene), a villanypásztor alatt a növényzetet, a kerítésen “véletlenül” keletkezett szakadást, vagy  nem e földelt le a nyomorult mert magas a gaz ( és még ganézzál, etessél, itassál, fejjél, dolgozd fel a tejet és családozz, mellette életszerűen járd naponta kétszer végig a kerítést robot üzemmódban). 

 

Bár mindig lesz egy, csak egyetlen egy lyukacska, drótocska, kikapcsolva felejtett pásztorka, megrészegedett őz, kóbor kutya, áshatnék, kúszhatnék, mászhatnék, bonthatnék, csavaroghatnék kecske és mi mindig a pokolba kívánjuk azt a napot is amikor kecskéről először gondolkodni kezdtünk,  azért a kis szarházikat nem szólhatja meg és nem bánthatja senki más. Az a mi lelki békénkhez kell 🙂

Ha továbbra is kerítést szeretnél akkor egyetlen igazán, szívből jövő javaslatom van:

Amíg kecskéd van és nem aranyhalad és szeretnél némi nyugalmat, gyakorold a következő mondatot:

          😁🐐Szarom le az egészet, úgy ahogy van!🐐😁

 

Köszönöm ha elolvastad és megtisztelsz egy megosztással. 🙂

Vélemény, hozzászólás?