Tejelő kecske vásárlás előtt állsz?

Mit kell tudnod, ha tejelő kecske vásárlást tervezel?

Mielőtt kecskét veszel – mint egyéb állatfaj esetében kellene- jó ha tisztában vagy a fajra, azon belül a fajtára jellemzőkkel, a tartástechnológiai kihívásokkal, takarmányozással és alap egészségügyi ismeretekkel.

Ahogy minden kecske, úgy a tejelő sem kivétel: nem bírja a csapadékos, szeles, huzatos helyet ezért lehetőség szerint fedett, 3 oldalon zárt, száraz helyre van szüksége, mert különösen fogékony a tüdőgyulladásra.

Ma Magyarországon három kecskefajtát sorol a “tej fajtacsoportba” a tenyésztő szövetség:

Szánentáli
Alpesi
Anglo-Núbiai

Ha nem sajátította volna ki az “őshonos” génmegőrzés, akkor a Magyar Parlagi is legalább annyi joggal lehetne az itt soroltak között, mint az Anglo-Núbiai. Bár mindkettő kettőshasznosítású (hús-tej), gondolom így valahogy látványosabb volt a szánalmas mindösszesen 5 fajtát felölelő, mégis háromféle kecske fajtacsoport leírása.

Ettől természetesen sokkal több és gazdagabb tejhasznú fajtaválaszték van Európában és ezen belül Magyarországon is, csak ők nem tudnak róla, vagy ha tudnak, nem különösebben foglalkoznak vele.

Egyetlen tenyésztő szövetségünk tulajdonképpen mindent ami barna és fekete hátszíja van alpesinek nevez át, a fehér rövid szőrűből itthon szánentáli lesz, a tarkabarka, lógófülű kapja az Anglo-Núbiai besorolást. Ez főként az import állatokra érvényes. Tehát, ha egy Oberhasli szép barna és például Ausztriából jön, máris lehet alpesi, ahogyan a Holland fehérből megfelelő honosítással és szuper marketing fotókkal alátámasztva lehet itthon szánentáli. Persze nem állítom, hogy ezek az állatok nem kedvesek és aranyosak, sőt, azt sem, hogy kevésbé hasznosak mint egy valódi alpesi, vagy szánentáli (szánen inkább, de maradjunk a szövetségünk egyedi elnevezésénél) , azt viszont igen, hogy itthon igen lazán kezelik a fajtatisztaságot. A hazai tenyésztés ettől a “honosítástól” nem sokkal szigorúbb szabályokat hozott létre. A tenyésztésvezető és a régióvezetők meg tudják különböztetni a juhokat és a kecskéket. Ez is valami. A szakmai elmélyülésről fogalmam sincs hol tart (sejtésem akad), de abban az országban, ahol napjainkban tőgyét majdnem földön húzó, fattyúbimbós anyaállat lehet bakelőállító, a hermafrodita pedig véletlenül kap törzskönyvet ez a szakmai részt pontosan leírja. Az elavult befejési eszközök, dokumentáció, a pontatlan nyilvántartás vezetés már csak egy kis ráadás. Azt mindenképpen fontos tudni, hogy jelenleg Magyarországon nem feltétele a törzskönyvezésnek az alap betegségek 1 évnél nem régebbi mentesség (pl. CAE, CL) laboratóriumi vizsgálattal történő igazolása. Ez nem jelenti azt, hogy nem kérhetjük a tenyésztőtől ezen vizsgálatok elvégzését, ha esetleg nem áll rendelkezésre friss adat. Aki ezen megsértődik, onnan nem kell állatot venni. Persze, nem fontos ragaszkodni hozzá, de nem baj ha mindenki fejben erősíti azt a tényt, hogy a beteg állat pontosan annyit eszik mint az egészséges, csak az egészséges tejét nem kell kiborítani vagy éppen 4 évesen nem hal meg a testében lévő tályogoktól (mert a CL nem csak kívül képez tályogot), vagy az agya és izületei gyulladásának következtében, netán a tőgye nem lesz beton kemény a baktérium vagy vírus “mellékhatásaként”. És csak azért mert drágább az állat és van szép papírja, sajnos sem az ára sem pedig a törzskönyve nem védi meg a betegségektől, kizárólag a gazda gondossága, de “balesetek” még akkor is lehetnek.. Ezen felül nincs arra sem vizsgálat (nem követik nyomon), egy adott anyai vonaltól, baktól, milyen teljesítményű utódok születhetnek. Kizárólag befejési naplót vezetnek, amikor is 28 naponta történik ellenőrzés alatt fejés és az adott anya teljesítményét ebből számolják ki. A befejés előtti napon, hogy szoptatott, fejve volt, vagy nem volt kifejve az állat, senki nem ellenőrzi, kizárólag a tenyésztő becsületességén múlik. A mércét megütő (kódex) állatok utódai köztenyésztésbe mehetnek. A DNS vizsgálatok pedig szúrópróbaszerűen történnek, amikor azt ellenőrzik, hogy valóban az e az apa és anyaállat amelyiket a tenyésztő állít. Születéskori súlyt és gyarapodást is néznek, ami bekerül a nyilvántartásba ( ha nem felejtődik el) és persze el kell érnie egy minimum súlyt is éves korára az állatnak. Persze ennek ellenére vannak hatalmas tudással és szakmai alázattal rendelkező tenyésztők, akik áldozatos munkájukkal példamutató értéket képviselnek. Ha fajtatiszta, törzskönyvezett állatot szeretne vásárolni a kezdő kolléga, akkor jobb ha ilyen tenyésztőt keres, mert a későbbi munka során számtalan kérdése lehet és nem mindegy, hogy egy jött-ment pénzhajhászt vagy egy valódi állatszerető és tenyésztést komolyan vevő tenyésztőt választ partneréül.

Ez a vásárlási szempont, vagyis, hogy az eladó legyen szakmailag felkészült, akkor is fontos, ha nem fajtatiszta állomány szeretnénk. Egy biztos támasz, egy jóindulatú, tudással rendelkező embertől jött tanács gyakran egy egész állományt hozhat helyre, a kezdő botladozásai alkalmával. Az egészségügyi vizsgálatokat tőle is kérhetjük, legfeljebb a mi költségünkre végezteti el. Árutermelő gazdák nem adják olyan “drágán” az állataikat, így keretük is kevesebb jut rendszeres vizsgálatra, ne várjuk tehát el a vizsgálattal járó költségek fedezését tőle.

Na de mik is azok a fontos szempontok, amiket figyelembe kell még vegyünk, mielőtt vásárolunk?

Amikor gazdaságot alakítunk ki, nagyjából tisztában vagyunk vele, mi az oka amiért kecskét szeretnénk. Azzal is, hogyha tejet termelünk, mit szeretnénk azzal kezdeni. Saját célra, eladásra, sajt, szappan, egyéb állat etetése és megannyi ok lehet még.

Mégis, amikor tejtermelő állatot veszünk és azon belül fajtát választunk, jó ha tudjuk, milyen elvárásaink vannak és az állatnak mit tudunk biztosítani ahhoz hogy azt az elvárást teljesíteni tudja.

Azt is tudatosítjuk, hogy fejni kell. Naponta minimum egyszer, de inkább kétszer, ha már nem lesz a gidának szüksége tejre. Ezt azért jobb előre letisztázni magunkban, mert az olyan fanatikusokon kívül mint én, akik imádnak fejni, sokaknak szokott úgy a századik napnál tele lenni a nem létezője is. Igen fejni kell, különben apasztás, vagy gyulladás a következménye.

Jómagam tartottam és tartok szánent, alpesit, és parlagit illetve átkeresztezetteket. Kezdőként elolvastam minden, akkoriban létező szakirodalmat (iiigeeen, a szövetség oldalán összehordottakat is) és aztán jött a valóság. Jött? Inkább pofán vágott.

A szánentáli ugyanúgy tud verekedni mint az alpesi, de legalább úgy harapja a másik fülét mint egy veszett malac, utál bezárva lenni (megkötve pedig egy állat sem szeret lenni), az alpesinek is van annyi teje mint a szánentálinak és a parlagi ha jól ki van szolgálva, közel ugyan addig képes tejelni, mint egy közepes képességű törzskönyvezett alpesi. Egyik gidáján sem volt több hús 8 hetes kora után, mint a másik fajtákon, így mondjuk teljesen megértem, miért nem hangsúlyozzák a kettőshasznúságot a parlaginál és inkább mentek rá az őshonos fajtacsoport menő címre.

Ha eladásra szánunk tej és tejterméket, jó ha tudjuk, hogy az átlagos, szezonálisan ivarzó kecskéknek tavasszal- nyáron van a legtöbb teje , aztán fokozatosan apasztanak (nem intenzív körülmények között). Ezzel csak annyi a bibi, hogy a vásárlók erre magasról tesznek, ha bejön a meleg. Akkor ők inkább dinnyét esznek és sört isznak. Nyilván mindkettővel együtt fogyasztva a tej enyhén cifra hashajtó hatású, de hogy a dög melegben a kutya sem akarja meginni a hős gazda által kifejt nedűt az biztos.

Ezért, erre az időszakra vagy baromi gyorsan megtanulunk érlelésre szánt sajtot készíteni, vagy odaadjuk a disznónak, tyúknak, kutyának, macskának, ha van, legrosszabb esetben pedig keresünk egy vérszívú felvásárlót. A felvásárlók között vannak nagyon normálisak is, de őket általában kicsinálják a nyomorult, egymást feljelentgető egyéniségek, akik ha jó esetben fizetnek, azzal maximum annyira mehetsz, hogy a kecske másnap is eszik, de meggazdagodni nem kell belőle. A felvásárlási árak nevetségesek és érdekképviseleteink vakon vannak, vagy nem tudom mibe vannak, de nekik ez sosem szokott feltűnni. Persze akadnak olyan szerencsés, turisztikailag felkapott helyek, mint a Balaton és környéke, ahol nyáron megy a szekér, a még meg sem született kecske tejét is el lehetne adni, de egy Hajdú-Bihar megyei kis falu határában ez nem egészen van így, azt a tejet a Balatonig eljuttatni meg se nem gazdaságos, se nem értelmes megoldás kicsi hazánk alultámogatott ágazatában, az összefogott szállítás még soha meg sem született. Mert, hogy a tejelő kecske semmiféle EU támogatásban nem részesül, a de minimis keretein belül nyújott összeg pedig inkább vicces mint komolyan vehető összeg, abból nem kell átfogó logisztikára gondolni. Amúgy is amibe az állam belenyúl, pláne ha önkormányzati fenntartású kecsketelep is belekeveredik a buliba, jobb ha ilyen szerződést látni sem akarunk. Tehát lelki békénk megőrzése érdekében helyesebb ha hozzászokunk a gondolathoz: a kecskés Magyarországon megoldja maga a problémáit, vagy feladja. Alternatíva nincs. A kecsketejen fel tudsz nevelni egyéb állatot, saját célra fagyaszthatod, mi több a kecsketej fagyasztás után is alkalmas termék készítésére, de eladni ezután előállított terméket nem szabad (*lehet tévedek és azóta ezt módosították, legutóbbi rendelkezés ez volt a mi megyénkben)

Ha a kecske valóban tejelő fajta és hordozza azokat a tulajdonságokat, amiért annak lehet nevezni, akkor ezt a nyári dömpinget ugyan nem tudjuk elkerülni, de legalább tudunk kicsit az őszi és téli tejre dolgozni velük, amikor is már nincs se dinnye, se sör, de a kecsketejet és sajtot fogyasztó vásárlók hirtelen ingerenciát kapnak rá, hogy egyenek, igyanak kecskeféleségeket. A “dolgozni” azt jelenti, hogy ilyenkor nagyon nagy a csábítás a fejés feladására, de ha túl tudsz lépni rajta, akkor a piac is megérkezik az ősszel….

Egy vemhességre jól felkészített, laktáció előtti hetekben szintén jól megindított kitőgyeltetés az elsődleges garancia arra- természetesen a genetikán túl- , hogy a kecskénk bírni fogja a 270-300 vagy még attól is több napon át tartó tejtermelést és nem apaszt le idő előtt. Persze a kitőgyeltetést követően a laktáció teljes hossza alatt is szükséges maximálisan takarmányozni, amihez csak nagyon ritkán elegendő a legeltetés. Azért írom ezt, mert a legelő ugyan a legjobb takarmány a kecskének, de ha a legelő összetétele nem túl gazdag, változatos, akkor a kecske legfeljebb fejreáll, de tejelni képtelen lesz hosszan. Vagy lehet tejel, de teljesen kimerülhet (ez nem mindig látszik, de hidd el, van az a máj ami hamarabb feladja, mint ahogy észrevennéd, hogy az állat nincs a toppon), aminek meg rossz vemhesülés, vagy éppen még csúnyább vége lesz. Igenis állítom, hogy hosszú, bő laktációt csak megfelelően kiszolgált (fehérje, vitamin, ásványi anyag) és nem túlhajszolt állattól lehet elvárni. Azt is vallom, hogy sokkal jobb egy hosszan de közepes termelésre képes állomány, mint egy csúcsra járatott, kimerült, vagy éppen hamar apasztó állat. Ha én vennék állatot, most is inkább olyat igyekeznék választani, ami egy kellemes 900 litert tud és 300 napig bírja. Nem varázsol el, amikor valaki azt mondja, hogy az ő kecskéje 5 litert ad. Ez nekem nem mond semmit, ebből nem tudok következtetni semmire és gazdaságom bevételét sem tudom erre alapozni. Ha valaki azt mondja, hogy tavasztól nyár végéig szokott fejni és általában már decemberben indulnak az ellések, az már úgy sejteti, hogy az ő állománya sosem volt 300 napig fejve és tanácsot sem fog tudni adni, hogyan kell áthidalni az ivarzási időszak jelentős apasztását…Persze lehet tőle vásárolni, de tudni kell, hogy az az állat még nem volt e célra sem takarmányozva soha, sem pedig a gazdája nem fog tudni tanácsot adni, hogyan kell novemberben tejet termelni vagy éppen Szilveszterre sajttálat készíteni friss sajtokból.

Abban az esetben, ha törzskönyvezett állatot tervezünk venni, vagyis a felmenők teljesítményét anyai adatlapon megismerhetjük (legalább nagyjából) és akkor is ha nem, a kiszemelt helyre lehetőleg akkor menjünk, amikor még az állat, vagy a vásárolni szándékozott gödölye anyja tejel. Ekkor meg tudjuk nézni a tőgyformát, a tőgy függesztését, az állatok általános egészségi állapotát.
A tőgyforma fontos szempont vásárláskor, mert nagyban befolyásolja majd az utódok tőgyének formáját is és a számunkra legkényelmesebbet kell választani. A kis bimbó, a túl hosszú, csánkon túl érő egyaránt nem kívánatos, még akkor sem, ha egyébként úgy tűnik az állat messze jó tejelő. Ha géppel fejünk a kis bimbó még elmegy, de kézzel fejve nem biztos hogy 600 fejést bevállalnék vele évente, főleg, ha még mellette ott ácsorog fejésre várva további pár tíz.
Tőgy függesztés: Erről regényeket lehetne teleírni miért fontos. Számtalan rémtörténet és fénykép kering fent a közösségi médiában is a leszakadt, kifordult, felakadt tőgyekről, amit szimplán az okozott, hogy a legelőn egy ágba vagy az udvaron egy deszkába felakadt az állat. A túlságosan lelógó tőgyszerkezet megnehezíti a gida szoptatását is, olykor el is lehetetleníti. Mire észbe kap az újdonsült gazda, a gida már el is éhezett alatta, hiába a sok liter tej benne. Valamint a mastitis (tőgygyulladás) tovább fokozza a bajt, nem csak az anya, de akár az egész állomány tejét elronthatja, nem kis veszteséget okozva. Ha mégis beleszeretünk egy ilyen tőgy- formájú, -függesztésű állatba és megvesszük, a tőle származó bakot kasztrálni illik. Ezen felül olyan bakkal érdemes pározatni, aminek az anyja tőgy függesztése kifejezetten jó, vagy inkább kiváló, hogy az a nőivarú utódoknak már ne legyen annyira szívás az élet (és senkinek).
Fattyúbimbók: A plusz bimbók lehetnek vakok, azaz nem jön belőlük tej és lehetnek olyanok is, amikből ugyanúgy jön tej. Egyik sem jó! A fejőkehelybe akad, vagy éppen rendellenesen illeszkedik és a vákuumot rontja. Kézi fejésnél a tejelő fattyúbimbóból mindenfele mehet a tej sugara, kézre, a kecske lábára és se nem túl higiénikus, se nem gazdaságos. A vak bimbó további kockázata, hogy hármas ikreknél a gyengébb gida azt próbálja szívni, majd rágja is csalódott éhségében, így a gida visszamarad egykönnyen, az anya tőgye pedig begyullad. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy lehetetlen az ilyen anyáktól tejet fejni, vagy nem képesek gidát nevelni, de körülményesebb és több odafigyelést igényel. Ha megtehetjük, márpedig megtehetjük, nem szaporítjuk ezt a genetikát sem azzal, hogy továbbtartásra bakot hagyunk az ilyen anyák után.
Rugdosó kecske: Ha már ellátogattunk egy tejelő állományba és választunk, nézzük meg rúg e az állat fejés közben. Ha igen, annak több oka lehet. Nem feltétlenül selejt, de hogy szintén melós “ megjavítani”, ha egyáltalán megjavítható az biztos. A tapasztalatom az, hogy a rúgós, ugrálós, guggolós, lefekvős állat az új helyen ritkábban vagy egyáltalán nem csinálja, de van rá sajnos ellenpélda is. Ha kezdő vagy és még életedben nem fejtél, ne válassz ilyen kecskét. A rosszhír, hogy ezek a kecskék azok, amik mindig eladóak. Senki nem akar olyan kecskét fejni, ami naponta kétszer ráborítja a kancsót vagy éppen széttöri a kelyhet, szaggatja a kehelygumit magáról. Az sem annyira kellemes, ha egyszerűen csak beleguggol a kancsóba vagy ráfekszik. Mindegyikre van megoldás (és nem a kés, bár az is megfordul egy egy ilyen menet után a fejedben), de az összes idő és türelemigényes. Az ilyen viselkedésproblémák egyébként rossz beidegződések, tapasztalatok, vagy egyszerűen egy másiktól ( ha többen állnak a fejőálláson egyszerre egész gyorsan ellesnek jót és rosszat is egymástól) eltanult szokás. A guggolás kivétel, mert ott előfordulhat, hogy a tejleadást segítő oxitocin olyan méhösszehúzódást vált ki, amitől a kecske összerándul. Ez egy idő után teljesen elmúlik, de csak akkor ha szintén megértést és türelmet tapasztal az állat, ellenkező esetben átfordul szokássá. Ha pedig egy kecske valamit megszokik, abból nehezebb kihozni, mint bármiből, arra mérget vehetsz.
A kecske ha már tejel akkor kóstoljuk meg a tejét vásárlás előtt. Ugyan a kecsketej színe fehér, íze édes és szagtól mentes, de megeshet, hogy a fehér színhez tartozik némi mellékíz. Ez lehet takarmányozási hiba ( egyes növények túlzott etetése, legelése), lehet a rossz tőgyforma, helytelen fejés okozta pangó tej, vagy éppen tőgygyulladás miatt, de könnyen megeshet, hogy csak a túlzott lipáz enzim jelenléte okozza. Az ilyen kecske teje az olasz sajtfélékben szuper, de nem kell eladni nyers tejként, mert van aki azt az ízt nem szereti és vásárlót veszíthetünk vele. Ha nincs kifejezetten olasz sajtféle gyártásra kedved, ha nem tudod megkülönböztetni a mastitis, a lipáz enzim okozta, vagy takarmány eredetű hibát kezdőként, jobb ha meghagyod a kecskét olyan vásárlónak, aki már ebben kicsit rutinosabb. De ha szeretsz tanulni, vagy éppen kedved van kijárni ezt az iskolát, akkor ne hagyd ott. Csak a tejét ne add el.

Ha értékesíteni szeretnéd a tejet, terméket – amellett, hogy őstermelőként vagy vállalkozóként kistermelői engedéllyel kell rendelkezz- nem baj ha tudod, hogy az egyes kecskefajtáknak más más tejösszetétele van. Nincs ugyan nagy különbség és kicsit túl is van misztifikálva, de illik írnom róla. A szánen tejéről azt tartják, hogy hígabb az összes többi fajtához képest, így a sajt kihozatala az alacsonyabb fehérje és zsírszázalék miatt kevesebb, míg az Anglo-Núbiai tejzsírja igen magas, tehát sajtkészítésre előnyösebb.

Bárhogyan is döntesz, kívánom, hogy legyen minden nap öröm velük.