Facebook-szakik

I. Rész

Elég sok, talán az összes Facebookon megtalálható hazai csoport tagja voltam. A legtöbb ilyen csoportból megreptettek vagy jobbnak láttam kilépni hamarabb. A stílusom és véleményem   nem igazán egyezett a tagok egy részével, ami engem nem zavart, őket picit jobban 😁. 

Ezen csoporttagságaim után sodorta hozzám egy kecsketartó társamat az élet.

Azzal keresett meg, hogy a Facebook csoportban olvasottak alapján járt el, ahol azt javasolták neki, adjon tetanuszt a kecskének, de inkább vágja le, ne szenvedjen.  

A kecske egyébként merev izmokkal feküdt, hátraszegett fejjel akkor már 12 órája. Nem javult, sőt tovàbb romlott az állapota, megvakult és nyelve kilógott.

Beszélgetésünkből kiderült, nagyon rossz takarmányt tudott venni, a kecskéi elfordultak, mintsem egyék, inkább a kiégett legelőt tépkedték és a saját bélsarukat ették. Ez a kecske alig egy hete, -szintén Facebook tanácsra, – antibiotikumot kapott ( ismétlés nélkül persze), mert ment a hasa és hozzá egy kis albendazolt szelénnel, mert hátha férges is ( mert miért is ne).

Egyértelműen kizártuk a sérülést de a listeriózist és a B1 hiányt nem lehetett. Kértem vegye fel az orvossal a kapcsolatot, lassan adagoljon 200 mg ( súly alapján) B1-et pár napon át, mellé B12-t mert az is hiányos ( saját bélsár eszegetése igen erős jele) és kezdjék meg a biztonság kedvéért az antibiotikumos kezelést. (B vitaminok szerepéről itt olvashatsz többet) Mivel a kecske nem lát és a nyelve kint, elfeküdt, a szteroid is jól jöhet az előrehaladott agyduzzanat visszahúzására, de jelezze: milyen antibiotikumot kapott egy hete és szelént se adjon. A kecske másnap reggel lábra állt.

Ahhoz, hogy bárkinek segítséget tudjunk adni, először a lehető legkörültekintőbben és alaposabban ki kell kérdezzük. A gazda pedig, ha azt akarja, hogy segíteni tudjon bárki, a legtöbb információt meg kell, hogy ossza. A bárkibe beletartozik a szerinte tapasztaltabb állattartó, az állatorvos és a Facebook kecskés csoport tagjai is.

Félinformáció, vagy az információ hiànya félmegoldást vagy rosszabb helyzetet teremthet.

Ki hibázott fenti esetben? Senki és mindenki.

Az is aki úgy adott tanácsot, hogy nem ismerte a körülményeket és az is aki nem adott teljes információt.

Ezért aki hozzám fordul, igencsak meglepődik, ha kissé indiszkréten többet kérdezek mint amennyire válaszolni tud.

De hatalmas a felelősség is ebben. Más állatáért senki -főleg a Facebookon- nem vállal felelősséget, ez a gazda dolga. 

Így arra tudok buzdítani minden kérdezőt, hogy ha teheti bőven fogalmazzon, térjen ki minden apró, neki talán jelentéktelen részletre, körülményre az ilyen csoportokban és annak szavát fogadja el, aki  érveket is fel tud hozni tanácsai mellett. Vessük össze tapasztalatunkkal, az orvos tanácsával és cselekedjünk úgy és akkor ami szerintünk a legkevesebb ártalmat és a legtöbb javulást hozhatja. Senki sem tévedhetetlen. Korántsem biztos, hogy sikerül. De ne azon múljon, hogy nem tájékozódtunk vagy nem tájékoztattunk megfelelően. Pocsék érzés.

Ami pedig talán a legfontosabb: egy élet nem játék hanem érték. Ne pazaroljuk el, még akkor sem, ha az egy kecske élete

Vélemény, hozzászólás?