- Rész
Mihály tanítása
Amikor arra vetemedünk, hogy kecsketartásra adjuk a fejünket, megálmodunk sok mindent. Van aki ridegebben, van aki gyakorlatiasabban, kellő távolságot tartva kezd hozzá. Meg vagyok én. Nem tudok és soha nem is leszek képes távolságot tartani, érzelmek nélkül kecskét tartani. Ez nagyon nagy hiányosságom.
Az első év elléseinél minden egyes gidát kicsit túl- és rosszul szerettem. Ennek az lett a következménye, hogy bár egyiket sem kellett cumival hozzátáplálnom, mégis mind annyira közvetlen és ragaszkodó lett, hogy teljesen elvesztem. Pedig a józan ész és a gazdaságosság, a tenyésztési elveim üvöltötték, ideje szelektálni. Tejhasznú állatok bakjai fiatalon húsként értékesíthetőek, vagy kiemelkedő teljesítmény, hibátlan szülők esetén tenyészállatok lehetnek. Más választás nem igen akad….de remény igen…egy darabig.
Aztán a Sors megtanította, hogy ez nem kedv és érzelem kérdése..
A dupla bimbóval rendelkező anya bakja vágó. Tenyésztésben nem hagyható. Mantráztam.
Amíg annak az anyának meg nem született a fia, Mihály.
Ahogy kibújt és a mami letisztogatta, vittem mérlegelni, ahogy a többit is.
Az első gida volt, aki nyafogás helyett szorosan az ölembe simult és amikor visszavittem az anyjához, jött újra a karjaimba….ez a kis ragaszkodása csak egyre és egyre növekedett az én szívem pedig…ellágyult. Mentségeket kerestem miért is maradjon: mert anyja jól teljesít, apja is jó, az a pici kis bimbi-ügy…jajugyanmár, majd lesz kedvencke…vagy valami…akármi.
A választás környékén vezettem be nekik az abrakot, puha kellemes széna kevéske lucernával.
Sajnos akkoriban nem nagyon foglalkoztam a kálcium és foszfor helyes arányával, valahogy kimaradt a ” lényeges” dolgokból…
Aztán egy napon arra szaladtam ki az istállóba, hogy egy gida keservesen sírdogál.
Mihály a földön fekve, lábait felhúzva igyekezett fájdalmát enyhíteni. Mikor ha nem hétvégén. Rózsaszín pisi szivárgott belőle, a hólyagja pedig szemmel láthatóan nagyobb volt, tapintásra is már felsírt és éreztem, nem sok hiányzik ahhoz, hogy nagyobb baj legyen. .
Nem volt még ismeretem arról, hogy le lehet vágni a pénisz végéből és talán enyhíthető a szenvedés…De akkor ott egy dolog járt csak a fejemben: azt tanultam a nagymamámtól, hogy ember és jószág méltóságát mindig meg kell őrizni. Azt is, hogy szeretni egy állatot néha azt jelenti: átsegíteni oda, ahol már nem fájhat semmi.
Ahogy óvatosan ölbe vettem Mihályt és kisétáltam vele az udvarra megtenni amit addig még sohasem kellett, ő még fájdalmában is hozzám bújt, olyan szorosan-kedvesen mint annyiszor a 11 hét alatt. Hirtelen mintha nem is fájt volna neki. Megörültem, hátha csak tévedtem,talán csak hiányoztam,talán csak duci, én meg kezdő vagyok, már megint túl sok hülyeséget olvastam össze és igen, tévedtem biztosan. Éreztem, ahogy a kezemet a meleg végigjárja, lepisilt. Úgy még nem örültem kecskepisinek azelőtt.
Letettem a fűbe, a kedvenc árnyékolós helyünkön, ahol sokat szeretett időzni, a lábamra hajtott fejjel szundikálni. Közben mondogattam a magamét: kis hisztis kölke, cipelteted a feneked,csak hogy veled legyek, már azt hittem köved van, hazudós! Nincs jobb dolgom, azt hiszed?- dorgáltam.
Ekkor láttam meg, amit…A pisinek hitt meleg vér volt és a hólyag…szétrepedt.
Már nem állt lábra. Azonnal, gondolkodás nélkül,mint egy kihűlt robot segítettem át.
Majd csak aztán vele utolsót remegve kérdeztem meg tőle: ugye egyszer megbocsátod, hogy tudatlan vagyok még?
Remélem, ha a teste nem, a lelke még hallotta.
El sem kellett volna eddig húznom,nem is lett volna szabad életben hagyni 11 hétig, nem kellett volna ölbe véve sétálgatni vele, tele hólyaggal…csak mert szeretek,de rosszul.
Azóta is,mindig, ha letérni készülök az útról, ha felmentés, ha kibúvó, ha mást hibáztatni jutna eszembe, ha nem ragaszkodom ahhoz, ami a kecskéket segíti, javítja, jobbá teszi, büdös nagy lélekpofonokat kapok irányba állni.
Talán pedig, ha nem éreznék, ha távolságot tartanék, ha mindig jól szeretnék, nem kellene újra meg újra tanulnom éjjeleket és nappalokat át. Hogy mire megyek vele? Nem tudom. De a szívemen sehogyan sem nő a kéreg, bárhogy locsolgatom keserűséggel, mert a szeretet-eső mindannyiszor lemossa. 🙂
