Kecskék felfúvódása -Kezelés-megelőzés

 

A kecskék bendő felfúvódása többféle eredetű lehet éppen ezért többféle megoldás van rá.

A felfúvódás rendellenes bendőműködés következménye, amit helytelen takarmányozás eredményezett. Nincs ezen mit szépíteni.

A kecskéknek minimum 75-80%-ban rostban gazdag takarmányt kell fogyasztaniuk, ami főként hosszú szálakból kell álljon. Pelletált széna, cukorrépa, lucerna, malátacsíra is remek rostforrások, de a pelletált takarmány mellé mindig biztosítani kell hosszú szálú rostforrást, minimum szalmát. A kecske emésztőkészüléke a szájában kezdődik. A rágás során termelődő nyál lúgosít, de a könnyedén behabzsolható darált gabona, vagy apró szemű táp, pellet zabálása közben ezt a kezdeti lépést hanyagul átugorják.

A bendő mikrobái sokszázezer év alatt arra rendezkedtek be, hogy a rostban gazdag megrágott takarmányt fermentálják, és ezek a baktériumok segítik a tápanyag könnyebb feldolgozását. Munkájuk során gáz termelődik. Amikor hangos morgó hangot hallasz a bal oldali pocak irányából, vagy éppen büfög és a felbüfizett falatot rágja, több más mellett ezektől a nem kívánatos, de szükséges gázoktól igyekszik megszabadulni az állat. Ha szájon át nem megy, hát megy a hátsó kijáraton, amit az enyémek előszeretettel akkor tolnak ha éppen közel kell hajolnom fejés vagy körmölés közben. Nem büdösebb mint a büfi, de a hajamat meglengeti rendesen. Valószínűleg én csesztem el, mert szerintem vicces és mindig meg is dicsérem őket, így szentül hiszik, hogy szeretem… 🙂

Ha a rostokhoz különféle okokból egyéb kiegészítő takarmányt adunk, például könnyen erjedő szénhidrátban gazdag gabonát, túl sok gyümölcsöt vagy kenyeret, akkor ezeknek a kis segítőknek egy része átmenetileg felszaporodik, míg mások dologtalanul elmennek aludni és ekkor kezdődnek a bajok. Hasonló a helyzet legeltetve vagy frissen vágott pillangós növények etetésével, ha azokat nem kombináljuk tanninban gazdag (faágak, lombok) etetésével. Ilyenkor a bendőből nem tudnak olyan ütemben távozni a gázok, mint amilyen gyorsan keletkeznek és még olykor egy kis hab is lefogja. A gáz akkor sem tud távozni, amikor túl nagy méretű zöldséget vagy gyümölcsöt adunk a kecskének, az pedig véletlen vagy akarattal (inkább utóbbi) hogy a többinek véletlenül se jusson, átmegy porszívó üzemmódba és megakad a nyelőcsőben vagy a bendő bejáratnál. 

A puffadásnak már vannak előjelei. A kecske baromira be van depressziózva, bendő magasan kitelt, az állat nyög, szuszog, a kajára rá sem néz (nyilván nem kívánja majdnem szétdurranó hassal) sehogy sem találja a helyét, a bal oldal kopogósan fel van puffadva, az enyémeknél akár a gerincvonal fölöttig is bőven megy. Előrehaladott állapotban a kecske alig kap levegőt, mindenhogy próbál mocorogni, emelgeti a lábát, próbál odarúgni (mint mikor a legyeket akarja elzavarni csak tízszer annyira idegből), orrlyukai kitágulnak de – a gázok ahogy préselik össze a tüdőt- sehogy sem sikerül elégségesen levegőt venni. Ilyenkor nincs idő, de különösebben okunk sem arra, hogy lázat mérjünk, mert nem jár lázzal, de fájdalommal igen. Ezért a fogcsikorgatás, vagyis a fájdalom jele már segítségért kiállt. Az első feladat, hogy emeljük a kecske elejét magasabbra. Ő ennek nem fog örülni. Semmi kedve nem lesz ahhoz, hogy cseszegtesd, sőt még utolsó erejét összeszedve el is akar szaladni. Ha szalad, akkor ne hagyja abba, ugyanis az is van olyan jó mint az eleje emelése, hát akkor csináljunk úgy mintha kergetnénk. Nem kell túl gyors parasztvágta, inkább a mozgás a lényeg. Persze ez esetben meg fog állni és már meg ahhoz nem lesz kedve, hogy mozogjon, de akkor visszaléphetünk egy szintet és felemelhetjük az elejét. Én többnyire hátulról megölelem és kétlábra állítom, amíg bírom. Előtte beadok neki egy kis szódabikarbónát. Mennyit? Attól függ mennyire van szarul. HA azt látom, hogy majd’ megfullad és már a pók is elismerően csettintene az alkatára, akkor egy felnőtt kecskének egy púpos evőkanállal. Sokan felhígítják vízzel, én is azt tettem az első pár alkalommal, amivel csak az volt a gond, hogy a fele mellé ment mikor igyekeztem leküzdeni az amúgy is romon lévő kecske torkán azt a 100-200 ml vackot. Ugyanúgy bevállt szárazon adni majd utána küldeni a hozzá tartozó vizet. Ha a vízből kell háromszor újra húznom nem olyan bosszantó, mint mikor a nagy nehezen összekevert cuccot köpi ki. Természetesen a nagyját a fejemre. A vizet is rám szokták fújni végülis, de az nem csípi a szemem …A kanállal történő etetést javaslom gyakorolni mondjuk ásványi anyag kiegészítővel, vagy zabbal abrakoltatás közben. Egyrészt kevésbé felfokozott állapotban vagy és a kecskék is, másrészt ki tudod tapasztalni, hogyan nem harap rá az ujjadra vagy éppen köp vissza mindent, vagy ezek a könnyű kis por és gabonaszemek hogyan tudnak addig a kanálon maradni, amíg kifeszíted a száját és letolod a torkán úgy hogy ne az orrán fújja ki. Ezek nem nagy dolgok, de garantálom, hogy váltva anyáztok egymásra. . Oldalról kell beadni a lehető leghátrább tolva a kanalat, a másik kezeddel tartva a száját, enyhén feltartva a fejet. Elsőre menni fog. Ez azért van mert még nem tudja mi a frászt hadonászol, de aztán már tudni fogja hogyan verje ki a kezedből, harapjon, rázza a fejét vagy éppen fusson olyan gyorsan mint aki Overdose nyomdokaiba szeretne lépni. Anyázni természetesen ilyenkor is ér. A kecske is cifrázza, mi miért hagynánk ki:) 

Visszatérve a szódabikarbónára. Ha beadtad és a vizet is sikerült lenyeletni, mert mester vagy, akkor jön a vad indián masszázs. Lovagló pózba a lábad közzé kapod a kecskét ( fegyelmezd a fantáziád nem, mondom neeemaz) és twistelő mozdulatokkal finom de határozott mozdulatokkal összenyomod a pocakot úgy hogy közben vagy feltartod vagy a karámra akasztod az elejét.  Ezt 10-szer összenyom, 5 másodperc kihagyás üzemmódba próbáld. Lehet 15/5 ahogy bírjátok. Nincs kőbe vésve. A lényeg, hogy sem Te sem a  kecske ne fulladjon ki a végére, mert nem ez a cél, hanem hogy a bendőből a gáz elkezdjen kicsit moccanni. Erről ne készíts home videót, mert nem született meg az az Isten aki ezt némafilmen kimagyarázza, hangokkal együtt közzétenni meg…nos…majd megérted 20 perc után:) Lehet úgy is, hogy nem tartod az elejét, például tejes gidánál nem is szoktam (ott az oltógyomor csinálja a fesztivált a túlküldött tej miatt többnyire), de a nagyobb vagy idősebb anyáknak nem baj ha nem préseled a bendőt a tüdőbe, megteszi azt a gáz egyedül is. A masszázs semmiképpen ne legyen tehát erős, inkább lágyabb, ütemesebb.

Ha nem indul meg a gáz, vagyis nem hallod jó nagyokat büfizni és fingani, akkor meg lehet ismételni a szódabikarbónás bulit, de túlzásba nem kell esni. Ha nem megy akkor egy bendőszonda csővel, vagy egyszerű gazdaboltban vehető fél colos tiszta csővel (például borászati) meg lehet próbálni, hogy lenyomva a bendőbe a csövön keresztül leengedjük a gázt. Ha nincs rutinod, sosem láttál ilyet előtte, elsőre be fogsz tojni, hogy jó helyre ment e a cső. Ha túl rövid szakaszon van és hülyén szelel de nem büdöset az a tüdő. Húzd vissza és told le kicsit másképpen, a legjobb ha nyel egyet a kecske közben (persze nem fog, mert miért is csinálná azt amit kell. Félhulla, de a csakazértse az megy). Ha elakad ne tuszakold, ne nyomd, mert vagy rosszul csinálod, vagy valami elállja az utat. Nálunk volt hogy egy enyhe kis cső ledugás is éppen kimozdította a fogalmam sincs mit és már jött is a szél kifele. De ez csak szerencsés eset volt. Tehát, ha a cső nem megy tovább a gáz nem mozdul, van még egy lehetőség, a szúrcsap. Ez egy beavatkozás, amikor egy trokárt szúrnak a bendőfalon át és azon leengedik a gázt. Sajnos nagy a fertőzésveszély, kicsi a túlélési arány és igen sok az utógondozási idő, de nem lehetetlen. Ha sosem csináltad, inkább várd meg a dokit. A szódabikarbóna, a futás és a csövezés már tuti elvitt annyi időt, hogy az orvos is odatalál addigra. Legalább elmondhatod mi mindent tettél meg addig míg odaért.  Ha az orvos eltévedt, vagy szokás szerint hétvége van és csóró kecskésként nincs pénzed kifizetni az ügyeleti díjat, közben a kecske önkívületben van a fájdalomtól, már nagyon fullad és már nincs veszítenivaló, megpróbálhatod egy vastagabb tű segítségével a baloldalon, kb egy tenyérnyivel a borda után megszúrni a bendőt és könnyíteni egy picit rajta amíg tényleg oda nem ér az orvos (akkor tényleg hívd, már ha van kit!). De még egyszer: ha sosem láttad, sosem csináltad halmozottan hátrányos helyzetből indultok: a kecske mert ő haldoklik, Te pedig nem tudod mit csinálsz. Ez nem nem valami szép kilátás, de vigasztaljon a tudat, hogy ha sikerül, ő nem fog haldokolni,Te pedig legközelebb nem leszel már annyira lezsibbadva az idegtől..  

Ha a szúrcsapot túl is éli a kecske még antibiotikumos kezelés vár rá és koránt sem biztos, hogy egy leengedés elegendő, tehát hagyd benne a tűt egy darabig. A tű legyen vastag mert a bendőfolyadék és egyéb vacakok eldugítják a vékonyka semmiresevaló tűket. Ha a nagy tű miatt aggódsz, hogy fáj neki, ne tedd: éppen azt se tudja merre van arccal és a vékonyka tű pont annyira hegyes mint a vastag.

 

Habos erjedéses felfúvódás

 

Nálunk összesen 1 alkalommal volt, azt is túlélte a 9 éves mamika. Nekem volt izomlázam takarosan, mert ha valamikor, akkor ez esetben kötelező feltartani a kecske elejét de a fejét is, mert szó szerint orrán-száján jön a hab és ha nem tartod fel, hamar sikerül az égi legelőn kikötni, ugyanis megfullad a letüdőzött habtól.

A habos erjedéses puffadás, ahogy az elején írtam, többnyire friss zöldre, pillangósra engedés esetén fordulhat elő főként. Ilyenkor a gázt hab fogja meg és mint a pezsgőt mikor pohárba töltöd és megszalad  egy cseppet, kb így viselkedik a bendőben is a történet.

Ekkor vetünk be habrombolót/habzásgátlót. Erre vannak jó készítmények, főleg poloxalén tartalmúak, de amikor kellene  persze pont akkor nincs otthon. De talán akad otthon olaj, ami hasonlóan jó szolgálatot tesz. Lenmagolaj kivételével bármilyen növényi olaj megteszi. 

A legjobb csővel lejuttatni, de amikor itt a mamika habzott mint aki szappant nyelt még baromira nem tudtam, hogyan vezessek le egy csövet és jó helyre megy e, hát még ha bele kellett volna töltenem valami szmötyit. Így maradt a jó öreg szájon át töltögetés. Meghozta a hatást, bár egyszer újra kellett éleszteni, mert se levegőt nem kapott, sem a szíve nem vert, de még 1 évet velünk maradt aztán. amint sikerül lejuttatni egy kb 2 deci (200 ml ) olajat alaposan el kell kezdeni átmaszírozni a hasat, jusson belőle mindenhova, mihamarabb. Ha a hab lement és a gáz nem indul akkor jöhet ide is a vad indián masszázs. Ha se puffadás, se hab nincs, akkor lehet menni pihenni.

 

Acidózis

Erről egy külön bejegyzésben bővebben fogok írni, mert szerintem aki idáig elolvasta ezt a bejegyzésem már lassan az életét is elunta.

 

Felfúvódás megelőzése

A megelőzés-ahogy fent olvashattad- ezerszer jobb ötlet, mint a kezelés. 

A kecske fő tápláléka a fás, cserjés terület. Persze imád mindent, ami fogára való, így mértéket sem képes tartani ezekben, ezért ha nincs fás, cserjés legelőnk, helyette inkább lóherés, vagy habos babos lucernásunk, netán ipari mennyiségben tudunk neki adni gyümölcsöt és zöldséget, azokat lassan, heteken át tartóan vezessük be az étrendbe, biztosítsunk mindig szénát vagy szalmát mellé, hogy a” jó” baktériumoknak is legyen mit enni folyamatosan, ne borulhasson fel az a nagyon finom kis egyensúly az emésztésben. A rágás, a bendőmozgás, a bélmozgás mind mind fontos és kihagyhatatlan eleme a megfelelő emésztésnek, egyik sincs meg a másik nélkül hosszútávon. Biztosítsunk ehhez megfelelő táplálékot és nyugodt, stresszmentes teret annak megemésztéséhez.

Vélemény, hozzászólás?